Boldogságórák- képes beszámoló Nyomtatás
2017. június 30. péntek, 20:20

KÉPES BESZÁMOLÓNKBAN ÖSSZEGYŰJTÖTTÜK A HÓNAPOK BEJEGYZÉSEIT…
EZEK A LEGJOBB PILLANATFELVÉTELEK…
E MOZAIK-KÉPEKBŐL LÉTREJÖHET BOLDOG ISKOLÁNK ÉVES TABLÓJA
J

alt

Szeptember 29.

Kicsi összevont alsó tagozatos iskolánkban minden diák és szülő boldogan vesz részt a programban. HÁLACSOKROT készítettünk, HÁLAVIRÁGOKBÓL, szeretteinknek adjuk.

alt               alt

 Megható és felemelő érzés átélni, ahogy kinyílnak, ahogy örülnek… hallgatni, olvasni mindazt, amiért hálát éreznek…
Lassacskán minden napunk “SZÉP NAP”. Önfeledten dúdolgatjuk, dalolgatjuk. Mi is kedvet kaptunk. Verset írtunk közösen. A kisebbek ötletelők, a nagyobbak rímfaragók
…Már dallama is van, de még csiszolgatásra szorul, mert a szótagok itt-ott kilógnak, a sorok kanyarognak – de hát ez a mi dalunk, így is szeretjük.

Október 25.

Optimista képregényeinket örömmel készítettük büszkék vagyunk rá.

alt

alt

Optimista Miska a barátunk, Pesszimista Pistát pedig szépen lassan átváltoztatjuk.

November 28.

A barátság erősít, gyógyít, felvidít.
Miután elkészült a felvételünk, a “némafilmmé válását” testvér, szülő is segítette.
Olyan jó, hogy az iskolában is, az iskolán kívül is barátra lelhetünk!
A kapcsolatainkból egyre becsesebb, egyre értékesebb hálót szőhetünk.
Némafilmünk igazi kedvencünk
.

 http://boldogsagora.hu/mindenre-van-megoldas-30/

December 19.

alt 

Advent idején lelkünk is átmelegszik… befelé és egymásra is jobban figyelünk, vigyázunk. Az otthoni jó cselekedetek a naplónkba kerültek.
Sulinkban pedig – egy titkos névjegy-húzás után – heteken át titkos \”kis angyalkája\” lett mindenkinek: apró figyelmességek, segítések, pici ajándékok, levélkék, kedves rajzok szereztek örömöt lépten-nyomon
.
Elkészült a CSUPAJÓSÁG-FA is!
Telis-tele Jóság-dísszel, szeretettel. Közös a karácsonyfánk, közös az örömünk, boldogságunk.

Január 30.

Mi, Keszegsulisok egyhangúan választottuk a közös célt: \”Örökös Boldog Iskola\” cím! A jó cél eléréséhez leraktuk az erős alapköveket, és összegyűjtöttük az építő-téglákat. Minden elem, minden tennivaló, de még az akadályok is fontosak a megvalósításhoz! alt
alt

Megfogalmaztuk azt is: MI EGYÜTT vagyunk a sikerünk záloga! Vidámságunk, optimizmusunk, szorgalmunk is kulcs a sikerhez.
Támogató, szép idézeteket találtunk, amelyek szintén utat mutatnak céljaink eléréséhez. Boldogságnaplóinkba is kerültek motiváló, bátorító bejegyzése.
 

 Február 28.

Sokat-sokat beszélgettünk! Mindenki problémája, hozzáállása, “küzdelme” fontos és tanulságos. Egymástól is sokat tanulhattunk: megannyi példa… Hogyan oldjuk meg, mikor mi, vagy ki segíthet…? Még az ajtónk is segítőnk volt…
Játék, pihenés… magunkra figyelés… Imádjuk a relaxálást: Ellazulni jaj de jó, jajdejóóóó:)
Ismét erősödtünk, gazdagodtunk – és SZÍNESEBBEK LETTÜNK, csakúgy mint a MEGKÜZDÉSI SZIVÁRVÁNYUNK!

alt alt alt

 Március 29.

Szeretett kis iskolánkban egy pillanatra megállt az idő… De amint felcsendült Bella kedves dala, és kaptunk boldogságos szívecske-simogatást, “életre keltünk”. Vidáman, önfeledten daloltunk, táncoltunk, játszottunk – mert ma IS “RÁNK TALÁLT A BOLDOGSÁG”!
Kis filmünkhöz nem készült forgatókönyv: együtt ötleteltünk, kitaláltuk, hogy mit szeretnénk – szabadon, lazán… aztán fölvettük telefonnal. S mivel Márti néni, az operatőr is velünk énekelt, táncolt…. ezért a felvételünk is lelkes-boldog táncot lejt:):)

 http://boldogsagora.hu/enekelj-a-boldogsagert-8/

Április 21-én

elkészítettük a SZÍVÜNKBE ZÁRT FÖLDÜNKET, és együtt énekeltük tiszta szívből Bellával, és MINDENKIVEL: Gyújts egy gyertyát a Földért…!

  http://enekeljafoldert.hu/keszegsuli-enekelj-a-foldert/

alt alt

Április 28.

Sokat-sokat beszélgettünk családról, barátokról, nehéz helyzetekről, vívódásokról, megkönnyebbülésről… a MEGBOCSÁTÁS ÚTJAIRÓL…
A Megbocsátás Erdejében is sok kis kanyargós gyalogút vezet a Megbocsátás Fájához, amit a Feltétlen Szeretet tava táplál…                         

alt

 Május 26.alt

Ebben a hónapban különösen sokat mozogtunk, sportoltunk:) Sportolóink, táncosaink is a példaképeink…
Ötleteinkből nem fogyunk, energiánk, mint tenger… és most még egyéb lehetőségek is adódtak.
 
Csodálatos 3 nap erdei iskola a Börzsönyben: fára mászás, fürdőzés, erdei kalandjátékok…
 
Aztán: Gyermeknap alkalmából Családi sport-és játékdélutánt, vetélkedőt rendeztünk iskolánk udvarán. Szülők, testvérek is örömmel vettek részt, rengeteget nevettünk. S természetesen nem hiányoztak az egészséges finomságok sem.
 

 alt

 

 

 

 

 

 

Június 9.

A tanév végén számba vettük Boldogságórákkal szerzett “kincseinket”: a dalokat, a játékokat, a kedvenc témákat…
S hagytuk: egyszerűen csak ÖRÜLJÜNK EGYMÁSNAK…. Érezzük magunkban az energiát, az optimizmust, és élvezzük az együttlétet, a szeretetet.

Folytatjuk! Erősítjük tovább magunkat, és közösségünket a jövőben is!
Mert:

mi pozitív, pozitív gyerekek vagyunk, bármikor, bármire képesek vagyunk"

alt

alt

 BOLDOGSÁGOT, SIKERES JÖVŐT, VIDÁM NYARAT, SOK PIHENÉST KÍVÁNUNK A CSAPATÁNAK!