A település címere Nyomtatás
alt

Keszeg címere álló, felső élén kétszer homorú, álló háromszög pajzs, amely kékkel, ezüsttel és vörössel hullámosan vágott.
A kék mezőben természetes színű (barna) szarvasagancs lebeg, ágai között arany latinkereszt növekszik.
Az ezüst mező habos pólya-szerűen osztja a pajzsot.
A vörös mezőben enyhén balra hajló zöld liliomcsokor lebeg négy ezüst virággal.
A pajzsot jobbról és balról heroldalakként egy-egy kiterjesztett szárnyú, vörössel fegyverzett, arany griff tartja karmaiban.
A pajzs alatt négyszer hajlított fecskefarkú arany szalagon feketével, két pont között a „Keszeg” felirat olvasható.

 

A címerképek jelentése

Keszeg címere beszélő (tesserae loquentes) címer.  A habos ezüstpólyához hasonlatos mező a települést ketté szelő patakra utal.
A kék mezőben lebegő, arany kereszttel ékesített szarvasagancs egy krónikás feljegyzés csodás eseményét jelképezi, amely szerint Szent László és bátyja Géza herceg e tájon, a Vác környéki erdőségben egy „csodafejű” szarvast látott égi jelenésként.
A vörös mezőben lebegő liliomok a település temploma patrónusának, Szent Imre hercegnek a szimbóluma (attribútuma) egyben emlékeztet a ma is álló egyházi épület (felszentelve 1756-ban) építtetője, gr. Eszterházy  Imre  nyitrai püspökre is.
A griffek, pajzstartó heroldalakként (az egykor itt birtokló Huszár-család címermotívumaként) felidézik a múlt valamennyi egykori birtokosát.

Írta és szerkesztette: Deák Ervin